Dr. Mándli Ádám

Ügyvéd

A gimnáziumi éveim elejétől kezdve aktívan foglalkoztam retorikával, érveléstechnikával. Több alkalommal nyertem magyar és angol nyelvű szónokversenyeket, így adott volt számomra az út, hogy a tárgyalóteremben kamatoztassam megszerzett tudásomat, tapasztalatomat. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának nappali tagozatán végeztem 2014-ben cum laude minősítéssel. „Fogyasztóvédelmi eszközök devizahitelek esetén” című szakdolgozatomat kitűnő minősítéssel védtem meg, majd előadást is tartottam belőle a Polgári Jogi Tanszék Tudományos Diákkörében. Azóta nyíltan felvállalt küldetésem a fogyasztók, károsultak jogainak, jogos érdekeinek védelmezőjévé válni, valamint a magyar pénzügyi és jogi kultúra fejlesztésén munkálkodni. Mindebben társam a Feleségem, életem párja, Dr. Mándli Ádámné Dr. Pethő Annamária Ügyvéd, akivel közös irodában igyekszünk kiszolgálni ügyfeleink szerteágazó igényeit, szakrális, történelmi helyszínen, Magyarország egyik legrégebbi épülete, a Pannonhalmi Bazilika előtt elfekvő Fő Téren, a Váralja 2. szám alatt.

Cím
9090 Pannonhalma, Váralja 2.

Jelmondatom

"Ha az igazat mondod, egyik kezedben legyen kard!" (Izlandi közmondás)

Lépjen kapcsolatba

Miben segíthetünk önnek

(PÉNZÜGYI) FOGYASZTÓVÉDELEM

  • Jogi tanácsadás, konzultáció
  • Ügyvédi levelezés és személyes egyeztetés pénzintézetekkel, követeléskezelőkkel
  • Peres képviselet devizahiteles ügyekben (adósok alperesi képviselete gépjárműfinanszírozási ügyekben)
  • Peres képviselet hitelkártya-ügyekben (adósok alperesi képviselete)
  • Peren kívüli megoldások, szerződés lezárása egyezségkötéssel, tartozáscsökkentéssel

Ingatlanjog

  • Adásvételi-, ajándékozási-, bérleti- és egyéb ingatlan-szerződések készítése
  • Ingatlanközvetítés - közreműködés az eladásban és a megfelelő ingatlan megtalálásában, valamint kiegészítő szolgáltatások
  • Társasházak alapító okiratának, szervezeti és működési szabályzatának elkészítése, módosítása
  • Ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetése perben és peren kívül

Társasági jog

  • Cégalapítással, módosítással, megszüntetéssel kapcsolatos okiratok elkészítése
  • Elektronikus cégeljárás

Családjog

  • Házassági bontóper, KIZÁRÓLAG közös megegyezéssel
  • Házassági és élettársi vagyonjogi szerződés készítése
  • Házassági és élettársi vagyonközösség megszüntetéséről szóló megállapodás
  • Tartásdíjjal kapcsolatos ügyek

Követeléskezelés

  • Fizetési meghagyás benyújtása
  • Polgári peres képviselet
  • Képviselet végrehajtási eljárásban

Egyéb

  • Végrendelet készítése, nyilvántartásba vétele
  • Weboldalak számára adatvédelmi nyilatkozat és ÁSZF elkészítése
  • GDPR szabályzatok készítése

Ügyfeleink értékelései

DJA

Ádám egy hosszú évek óta húzódó ügy végére tett pontot, úgy, hogy előtte több ügyvéd sem kecsegtetett semmi jóval, sőt el sem vállalták a képviseletet. Ő azonban az ügyirat áttanulmányozása után azonnal kiszúrta azokat a szarvashibákat, melyek alapján az adósságot a töredékére sikerült csökkenteni. Az ügyet gyorsan, korrekten végigvitte, és minden pontosan úgy történt, ahogy azt az elején megígérte és elvállalta. Mindig elérhető volt, a megkeresésekre azonnal reagált. Azóta is hálásak vagyunk neki, és minden reményvesztett sorstársunknak azt ajánljuk, keresse fel Ádámot!

B. Judit

Van egy ügyvédi iroda Pannonhalmán a Váralja 2. szám alatt, egy éve, amikor először tartottunk oda, még kilátastalannak tűnt a helyzet. Aztán 2022-ben a karácsonyfa alá jelzálogjog törlésről szóló határozatot kaptunk ajándékba, miután a bíróság megszüntette azt a végrehajtási eljárást, amelynek tétje a családi házunk volt. Profi, emberséges, jól felkészült, hálás vagyok a sorsnak, hogy rátaláltam Ádámra. Senki mást nem ajánlanék hasonló helyzetben senkinek, csakis a Bankrátort. Nagyon köszönjük!

P.T. Réka

Ádám érthetően és türelmesen elmagyarázott mindent! Jó humorú, megnyugtató személyiség! Rendkívül gyorsan és hihetetlenül jó kimenetellel szabadított fel a devizahiteles tartozás fogságából! 22 millió Forintot sikerült lenullázni peren kívül, elévüléssel! Bátran ajánlom mindenkinek!! Köszönöm a magam és családom nevében!

M.M.

Amikor egy reggelt ügyvédnél kell kezdeni... De ahogy belépsz az ajtón, körülnézel, és megnyugszol. Egy lenyűgöző iroda ámulatba ejtő szépségekkel és egy remek Ember az asztal "másik" oldalán. Nekünk ilyen volt ez az esős hétfő reggel. Szorongva léptünk be, hittel és reményekkel telve léptünk ki. Köszönünk mindent Ádám :)

G.A.

Hogy mit tett értünk az Ádám? Megverte a verhetetlent és megnyerte a megnyerhetetlent! Lakáshitelkövetelésünk 37.000.000,- Ft helyett 9.000.000,- Ft-ban került lezárásra, a gépjárműhitelre 1.300.000,- Ft helyett 0 Ft-ot kellett fizetnünk a jogerősen megnyert per után. Becsületes, magabiztos, megbízható és humoros.

Török Katalin

Ádámot diákkora óta ismerem. Akkor is, és azóta is teljes odaadással teszi a dolgát. Amikor lakás vásárlásba fogtam, az sem jelentett problémát számára, ha hétvégén kellett a szerződés aláírást intézni.

G.S.

Ádám egy lassan 11 éve húzódó ügyre tett számomra kedvező kimenetellel pontot. Precizitása és stílusa is egyedi, és hiszem, hogy banki körökben "rettegik" a Bankrátort :). Bízom benne, hogy mások is megtalálják a jó szerencséjüket a felkészült, humoros, kellemes beszélgetőpartner Ügyvéd úrral. Mindenkinek ajánlom, aki csalódott a bankokban!

Szlávics Alexa

Rugalmasság, emberség, humor és professzionalizmus. Okoztak a bankok épp elég gondot nekünk hiteleseknek. Ügyvéd Úr egy üdítő, megnyugtató támasz az elkeseredettség mocsarában. Hálás vagyok a jósorsomnak és a gondviselésnek, hogy hozzá vezetett. Köszönöm amit értem tett.

Irodánk

Ügyvédi iroda Pannonhalma, Váralja 2.

Nyitvatartás

Hétfő: 09:00 - 17:00
Kedd: 09:00 - 17:00
Szerda: 09:00 - 17:00
Csütörtök: 09:00 - 17:00
Péntek: Zárva
Szombat: Zárva
Vasárnap: Zárva

Elérhetőség

Cím
9090 Pannonhalma, Váralja 2.